Százmilliós károk a tavaszi viharokban

Több mint 1400 bejelentés érkezett kedd délutánig az Aegon biztosítóhoz

A csütörtöktől kezdődött viharok nyomán kedd délutánig több mint 1400 kárbejelentés érkezett az Aegon biztosítóhoz. A bejelentésekben szereplő kárösszeg meghaladja a százötven millió forintot.

Kedd délutánig összesen 1448 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz a csütörtök óta tartó viharok nyomán, az ügyfelek által becsült kárösszeg pedig 154 millió forint.

Az Aegon legtöbb – összesen 717 – ügyfele viharkár miatt tett bejelentést, villámcsapás miatt 526, jégverés nyomán pedig 125 esetben érkezett megkeresés a biztosítóhoz. A legtöbb – szám szerint 234 – bejelentés Budapestről érkezett, de közel száz megkeresést regisztráltak Kecel és Jászapáti térségéből is.

A viharok az ország legkülönbözőbb pontjain okoztak károkat: a főváros és Bács-Kiskun, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett érkeztek bejelentések Zalából, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyéből is.

A tegnapi napon a fővárosban keletkezett a legtöbb kár: a meteorológusok által előre jelzett heves zivatar miatt Budapesten egyes utcákat elöntött a víz.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tegnapi viharban két család otthona vált lakhatatlanná Jászapátin, és több ház teteje is megrongálódott, vezetékek szakadtak el, faágak törtek le.

AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább