Alfa Biztosító: Akár 850 millió is lehet a vihar számlája

Budapest, 2025. július 9. – Több mint 5700 kárbejelentés érkezett július 9-én délelőttig az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a keddi viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot. A Magyarországon piacvezető lakásbiztosító kárbejelentések száma miatt speciális kárrendezési intézkedéseket léptetett életbe és kiemelt kapacitással dolgozzák fel a bejelentéseket. Ezzel együtt a karbantartás, a kármegelőzés és a körültekintően kiválasztott biztosítás fontosságára is felhívják a figyelmet.

Bár a bejelentések még mindig érkeznek és a feldolgozásuk is folyamatosan zajlik, az már biztos, hogy a július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentést fogadtak az Alfa Biztosító szakemberei, akik az előzetes adatok alapján tízezret is meghaladó bejelentésre számítanak. Összesen 850 millió forintnál is többre becsülik a hétfői és keddi extrém vihar által okozott károk mértékét. Kiemelték, hogy a számok akár jelentősen is emelkedhetnek, különös tekintettel arra, hogy a heves időjárási jelenségek még nem értek véget.

A már feldolgozott bejelentések alapján eddig Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Pest vármegye a leginkább érintett térségek, de az ország teljes területéről érkeznek bejelentések. A bejelentett károk a veszélynemek széles palettáját lefedik: kidőlt fa, felhőszakadás miatti elöntés, tetőfedés sérülése, beázás is szerepel a listán.

„Ez az esetszám rendkívüli terhelést jelent ugyan a kárrendezéssel foglalkozó kollégáinknak, de a szakértői hálózatunk kapacitása elegendő ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan feldolgozzuk a bejelentéseket. Most is, mint mindig, a gyors és egyszerű, várakozás nélküli alternatív kárrendezésekre törekszünk.”

– emelte ki Szombat Tamás, az Alfa Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a társaság ügyfelei a kárbejelentést gyorsan, egyszerűen, várakozás nélkül intézhetik a megújulás előtt álló AlfaGo applikációban, amelyet már több mint 130 000 ügyfelük töltött le, és amelyet egyre többen használnak erre a célra is. Kiemelte továbbá, hogy bár a meteorológiai károknál a május és augusztus közötti hónapok számítanak a főszezonnak, ám az éghajlati viszonyok változásából eredően egyre inkább kitolódik ez az időszak. Emiatt is érdemes egész évben figyelmet fordítani ingatlanunk épségének megőrzésére.

„A kármegelőzés szempontjából fontos az épületek rendszeres karbantartása, de az is, hogy legyünk körültekintőek: viharjelzés esetén a szabadban elhelyezett értékes tárgyainkat vigyük zárt helyre, a ház, lakás ablakait, ajtajait zárjuk be. Ezek kicsi, de lényeges lépések. Ezen kívül ajánlott évente megvizsgálni, akár szakértő segítségével, hogy a meglévő biztosításunk elegendő fedezetet nyújt-e az ingatlanunkat és az ingóságainkat fenyegető károkra. Szükség esetén célszerű átdolgozni a régebbi konstrukciókat.”

– tette hozzá a szakértő.