Alfa: közel egymilliárdos kár keletkezhetett az augusztus eleji viharokban

Több mint 6900 kárbejelentés érkezett augusztus 8-ig az Alfa Biztosítóhoz ebben a hónapban viharkárok miatt, a legtöbb kárigényt Budapestről és Pest vármegyéből jelezték. A várható kárkifizetés elérheti az 1.058 millió forintot.

Az augusztus első hetében az országon átvonult hidegfront, valamit a nyomában kialakuló intenzív zivatarok, viharos erejű szél és jégeső miatt a piacvezető lakásbiztosító eddig összesen 6517 igénybejelentést regisztrált. Ebből a legtöbb, 3501 Budapestről érkezett, és vármegyei eloszlásban is Pest (1487) jár az élen, ezen kívül Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegye a legérintettebb. A legtöbb esetben felhőszakadás (34 százalék), viharkár (26 százalék) és beázás (23 százalék) miatt tettek bejelentést a biztosító ügyfelei.

Az Alfa Biztosító szakértői még megközelítőleg 5000 további esetre számítanak, becslésük szerint a teljes kárérték elérheti az 1.058 millió forintot. Az Alfa Biztosító szakértői folyamatosan dolgoznak a kárbejelentések feldolgozásán. A társaság azt kéri ügyfeleitől, hogy lehetőség szerint dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, amit a kárügyintézés megkönnyítése érdekében szintén ajánlatos képekkel dokumentálni. Csak a halaszthatatlan kárelhárítási és helyreállítási munkákat végezzék el mindaddig, amíg a kárfelvétel és szemle meg nem történik, ebben az esetben is fontos a pontos dokumentáció és a szemléig az építési törmelék megőrzése is.

A károk bejelentésének leggyorsabb eszköze az online ügyfélszolgálati csatornák használata. Az Alfa Biztosító a kárbejelentéshez internetes és okostelefonos csatornákat biztosít az ügyfeleknek.

Az Alfa Biztosító a mostani esetek kapcsán is hangsúlyozza a kármegelőzés fontosságát, felhívva a figyelmet az előrelátásra és az óvatosságra, mivel a károk jelentős része még a szélsőséges időjárás mellett is megelőzhető. Vihar esetén javasolják a járművek fedett helyen történő tárolását, az ablakok zárva tartását. Fontos a nagy értékű elektronikai berendezések védelme is; érdemes túlfeszültség elleni berendezéseket használni, és viharos időben lecsatlakoztatni a készülékeket a hálózatról. Gondoskodni kell a házi kedvenceink számára a védett helyek kialakítására is, illetve a nagyobb értékű, udvaron tárolt ingóságok biztonságba helyezéséről is.

AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább