A digitális kor ittas vezetése a vezetés közbeni mobilozás

Tízből négyen használják az okostelefonjukat vezetés közben, közülük pedig minden ötödik ember üzeneteket és közösségi médiás bejegyzéseket is szokott írni az autóban – a többi közt ez derül ki az Aegon reprezentatív felméréséből.

A kutatás szerint a sofőrök azt sem tudják helyesen, mit tilos és mit szabad. A vezetés közbeni mobilhasználat sokakat veszélyeztető jelenség, gyakorlatilag a 21. század ittas vezetése. Egy új típusú „függőség”, amely a jelenlegi adatok szerint még veszélyesebbé is válhat annál. A jogsértés visszaszorítása érdekében az Aegon és az ORFK figyelemfelhívó kampánysorozatot indít, humoros ismeretterjesztő videókkal és VR-technológiával.

Egyre többen írnak üzeneteket, vagy posztolnak a közösségi médiában vezetés közben – a hivatalos nemzetközi adatok szerint. Bár a tapasztalatok, illetve az utca képe alapján annyit tudni, hogy Magyarországon a leggyakoribb közúti szabálysértések egyike a vezetés közbeni telefonhasználat, az erre vonatkozó részletes statisztikák csak korlátozottan érhetők el. Az Aegon Biztosító reprezentatív kutatást készített, hogy kiderüljön, a magyar autóvezetők között mennyire gyakorlat a vezetés közbeni okostelefon-használat.

A kutatás során a megkérdezettek közül – saját bevallásuk szerint – tízből négyen rendszeresen használnak mobilt vezetés közben és tízből nyolcan ismernek olyan sofőrt, aki kézben tartva rendszeresen használja a telefonját a volán mögött. A jelenség a megkérdezett nők egyharmadára, míg a férfiak felére jellemző, és a városban élők között gyakoribb, mint a kistelepülésen élők körében.

Leginkább a budapesti férfiakra igaz, hogy vezetés közben telefont vesznek a kezükbe, közülük minden ötödik üzenetet vagy emailt ír, néz valamit a képernyőn, vagy posztol valamelyik közösségi oldalra. A döntő többségük telefonál (78%) és navigációs alkalmazást használ (59%). Az üzenetküldés és a közösségimédia-használat kiemelkedő gyakorisággal fordul elő a 18-39 éves korosztályban, míg a vezetés közbeni emailezés a 30-39 évesekre jellemző, elsősorban azokra, akik vidéki városokban élnek.

Lelkiismeret-furdalást okoz, mégis nyomkodjuk

Kiderült továbbá, hogy a vezetés közbeni telefonhasználat kapcsán a magyarok nem tudják pontosan, mit engednek meg a hatályos jogszabályok. A megkérdezettek fele szerint például csupán a kézben tartott telefonon való beszélgetés tilos, pedig a törvény szerint járművezetés közben semmi olyat nem szabad a telefonnal tenni, amihez a sofőrnek a kezébe kell vennie azt.

Bár a válaszadók kétharmada szerint veszélyes mobilt használni vezetés közben, 24 százalékuk szerint a helyzettől függ, valóban kockázatos-e. Vagyis összességében kilencven százalékot is meghaladja azoknak a száma, akik tisztában vannak a vezetés közbeni telefonozás veszélyeivel, de még így is a megkérdezettek csupán 7 százaléka állítja, nem tartja egyértelműen veszélyesnek, ha vezetés közben nyomkodja a mobilját. Igaz – a felmérés szerint – csaknem mindenkinek (több, mint 90 százalékuknak) lelkiismeret-furdalást okoz a vezetés közbeni telefonhasználat.

Métereket autózhatunk vakon

Az Aegon és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság kutatás tapasztalatai alapján figyelemfelhívó és edukációs kampányt indít annak érdekében, hogy a vezetés közbeni mobil használat visszaszoruljon.

– Az okostelefon hasznos segítőtársa a modern embernek, de veszélyforrás, ha vezetés közben használjuk. Az autópályán 130 kilométeres sebességgel haladó autó 36 métert tesz meg egyetlen másodperc alatt, a városi közlekedés tempójában 14 métert – vagyis ennyit vezetünk vakon, ha a telefonra figyelünk, és ez az a távolság, ameddig nem tudunk reagálni a forgalmi helyzetekre. Az Aegon biztosító felelős piaci szereplőként nagy energiát fordít arra, hogy felhívja az autósok figyelmét a vezetés közbeni mobilhasználat veszélyeire. Mindannyiunk érdeke, hogy a sofőrök magukra és egymásra is vigyázzanak, és biztonságban odaérjenek úticéljukra – mondja az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szombat Tamás.

vezetés közbeni mobilozás

 

– A kézben tartott mobiltelefon járművezetés közbeni használata Európa valamennyi országában jogellenes cselekménynek számít. A jogellenes telefonhasználat a leggyakoribb közúti szabályszegések közé tartozik, és a legveszélyesebb kihágások egyike, amely bizonyos esetekben egy lapon említhető az ittas vezetés veszélyeivel. A lakosság nagy része az ittas vezetést elítéli, és az a célunk, hogy ezt elérjük a vezetés közbeni mobilhasználattal is – mondja Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

– Az okostelefon-használat a modern ember függősége. Nem klinikai értelemben vett függőség, hanem olyan jelenség, amely minden ember életébe szervesen beépült. Ám még ez sem lehet ok arra, hogy vezetés közben cseteljünk, üzenjünk, vagy közösségi média-bejegyzéseket tegyünk közzé – hangsúlyozza Demetrovics Zsolt pszichológus.

– A fiatal generáció életének természetes része, hogy bárhol, bármikor megír egy üzenetet az okostelefonján. Ez az a korosztály, ahol néhány rövid szót bepötyögni rutin műveletnek tűnik, és pont ez a rutin adhat egy téves biztonságérzetet. Ezért is fontos a folyamatos figyelemfelhívás, az edukáció – mondta a kutatás kapcsán R. Csekeő Borbála pszichológus, a Kék-Vonal Alapítvány szakmai vezetője.

Videók, cikkek, VR, roadshow

Az Aegon és az ORFK-OBB közös kampányában online videókkal, edukációs tartalmakkal és szórólapokkal hívják fel a figyelmet a jelenség veszélyeire. A kampány minden tartalmi eleme megjelenik a karmegelozes.hu oldalon is.

Mivel a fiatal korosztály – amely különösen veszélyeztetett a jelenségben – jelentős online videófogyasztó, ezért az Aegon biztosító rövid videókat készített, amelyek humorral és tanulságokkal próbálnak meggyőzően érvelni. A videók elkészítésében két, a fiatalok által kedvelt humorista, Kovács András Péter és Janklovics Péter játssza el, hogy az okostelefon-használat milyen zavaró tud lenni vezetés közben. A videókat a közösségi médiában és az országos médiában is terjeszti az Aegon.

A felvilágosító akció további része egy speciális virtuális valóság (VR) alkalmazás, amely azt mutatja meg, mennyiféle veszélyt képtelen elhárítani az ember, ha vezetés közben az okostelefonját is nyomogatja. A figyelemfelhívó VR-játékot az Aegon és az ORFK-OBB országos roadshow-ra viszi, hogy minél többen megismerhessék a vezetés közbeni telefonhasználat valós veszélyeit.

 

Budapest, 2019. április 17.