A 3 milliárd forintot is elérhetik a júliusi viharkárok

Csak a tegnapi napon mintegy 74 millió forintnyi kárt okozott a szélsőséges időjárás az Aegon biztosítóhoz ma reggelig beérkezett bejelentések szerint.

A viharokban bővelkedő július folyamán csaknem 15 ezer káresetet regisztrált a piacvezető lakásbiztosító, összességében, az ügyfelek bejelentése szerint közel 3 milliárd forintnyi kárral számol az Aegon Biztosító. Az esetek közel harmadában a jégverés, ötödében pedig a beázás áll a károk hátterében. Az Aegon szakemberei az ügyek több mint háromnegyedét már feldolgozták.

Az Aegon Biztosító extra kapacitásokkal kezeli a nyári viharok okozta lakás- és egyéb károkat, a bejelentések több mint háromnegyedét már fel is dolgozták a biztosító szakemberei. Az ügyfelek által becsült teljes kárösszeg a jelenlegi adatok alapján júliusban megközelítheti a 3 milliárd forintot. Júliusban összességében Budapestről és Komárom megyéből érkezett a legtöbb bejelentés. A múlt hétvégi viharok Szabolcs és Baranya megyében okoztak jelentős károkat: hétfő reggelig 413-an jelentettek károkat többnyire ezekből a megyékből, mintegy 74 millió forint értékben. Miközben a viharos időszakokban az átlagos kárérték egy-kétszázezer forint között alakul, júliusban ehhez képest az átlagos kárérték megközelíti a háromszázezer forintot, sok 1 millió forint feletti kárt jelentek be a biztosítottak.

A legtöbb helyen jégverés pusztított – a bejelentések mintegy harmada számolt be erről – a beázás az esetek mintegy ötödében okozott jelentős károkat, de a vihar, a villámcsapás és a felhőszakadás is sok helyen szerepelt károkként.

Az Aegon elegendő kárszakértővel rendelkezik a károk felmérésére, de türelemre kéri az ügyfeleit. Az 1 millió forint feletti károk kiemelt szakértőkhöz kerültek, az ez alatti károkat egyszerűsített ügymenettel rendezi a biztosító. A biztosító azt kéri az ügyfeleitől, hogy lehetőség szerint azt megelőzően dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat. Ehhez egy mobiltelefon is elég, viszont nagyban segítheti a kárszakértők munkáját – hívja fel a figyelmet a biztosító.

Az OMSZ jelenleg már csak Észak-Kelet Magyarországra adott ki elsőfokú riasztást, ahol továbbra is zivatar, intenzív csapadék, esetleg jégeső várható. Az Aegon továbbra is felhívja a figyelmet a kármegelőzés fontosságára és a viharos időszakban az óvatosságra: javasolt a járművek fedett helyen tárolása, a házak és lakások ablakainak zárva tartása és az elektronikai berendezések kiemelt védelme: a túlfeszültség elleni berendezések használata mellett érdemes ezeket lecsatlakoztatni a hálózatról, ha vihar várható. Viharos időben különösen figyelmet érdemes fordítani a kutyák, macskák számára a védett hely kialakítására.

 

2021. 08. 02.

AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább