Megtízszereződött a kár idén májusban
A 3 milliárd forintot közelíti a várható kifizetés az ítéletidő miatt
Tavaly májusban a piacvezető lakásbiztosító, az AEGON Magyarország 1095 kárbejelentés után 48,1 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek. Ez az összeg idén májusban a legfrissebb adatok szerint 525 millió forint volt, csaknem tízezer bejelentést követően – mintegy tízszerese tehát az egy évvel korábbinak. Ez az összeg ugyanakkor még mindig eltörpül az elmúlt egy hónapban keletkezett károk nyomán várható teljes kártérítési igénytől. Az AEGON kárszakértőinek becslése alapján a hazai háztartások vagyonában legalább 14 milliárd forintnyi kár keletkezett, ebből 5 milliárd biztosított ingatlanokban, mely összegből az AEGON várható kárkifizetése immár megközelíti a 2,8 milliárd forintot.
Tavaly májusban az AEGON Magyarország, a piacvezető lakásbiztosító 1095 kárbejelentés után 48,1 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek, ez az összeg idén a legfrissebb adatok szerint 525 millió forintra nőtt, a bejelentett károk száma pedig csaknem megtízszereződött.
Május 15., azaz az első pusztító vihar óta ugyanakkor ennél jóval több, összesen 35.436 darab meteorológiai kárbejelentés érkezett az AEGON Magyarországhoz, a várható kárkifizetés összege pedig az újabb viharok, esőzések következtében mára megközelítette a 2,8 milliárd forintot. A bejelentésekből csaknem 25 ezret rendezett eddig a biztosító – mondta Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese, hozzátéve: ez a bejelentett károk több mint 70 százalékát jelenti.
Az AEGON kárszakértőinek becslése szerint eddig legalább 14 milliárd forintnyi kár keletkezett a hazai lakóingatlanokban, nem számítva a közvagyont ért károkat. Ebből 5 milliárd forint értékű a biztosított ingatlanokban keletkezett kár, melyet így a biztosítótársaságok térítenek meg.
A hétfői viharok és felhőszakadások miatt az AEGON Magyarországnál 1324 darab kárbejelentés történt, amelyből 585 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, 256 darab pedig Hajdú-Bihar megyéből érkezett.
A piacvezető lakásbiztosító kárszakértői folyamatosan dolgoznak, koncentráltan azokon a településeken, ahol a legnagyobb a sérült, megrongálódott ingatlanok aránya – csak Felsőzsolcán jelenleg 16 munkatárs járja a biztosítottak házait, és rögzíti a kárt, hogy a biztosító mielőbb eljuttathassa a kárösszeget a károsultaknak. Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek a szemlét követően a banki átutalási időnek megfelelően átlagosan 4-5 napon belül hozzájuthatnak a kártérítéshez.
A gépjárművel kapcsolatos kárbejelentések száma továbbra is alacsony, a kárösszeg 1,8 millió forint.
Az AEGON változatlanul azt ajánlja a károsultaknak, hogy a bejelentés előtt lehetőleg keressék meg szerződésük számát az ügyintézés gyorsítása érdekében. A károk elhárításával nem kell megvárni a biztosító szakemberét, vagy a kárbejelentést – azt bármikor meg lehet kezdeni. Ha lehetséges, érdemes fényképet készíteni és eltenni a károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket, anyagokat.
Az AEGON Magyarország szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy az elmúlt hetekben tapasztalt ítéletidő bármikor megismétlődhet, ezért akinek nincs lakásbiztosítása, mindenképp érdemes rászánnia havi 1-2 ezer forint ingatlana biztosítására. Szerződést néhány perc alatt köthet akár online (alfa.hu, www.aegondirekt.hu), vagy bármelyik AEGON-fiókban országszerte.
A kárbejelentéseket az AEGON Magyarország a 06-1-477-4800-as telefonszámon vagy interneten (alfa.hu) várja.
Meteorológiai hatás okozta károk bejelentései és kifizetései az AEGON-nál
Hónap |
2009 |
|
Kifizetett db |
Kifizetett összeg |
|
Január |
540 |
23 463 938 |
Február |
971 |
37 662 298 |
Március |
1 798 |
73 083 769 |
Április |
989 |
42 047 876 |
Május |
1 095 |
48 167 386 |
Június |
9 762 |
636 523 110 |
Összesen |
15 155 |
860 948 377 |
Hónap |
2010 |
|
Kifizetett db |
Kifizetett összeg |
|
Január |
1 631 |
73 575 537 |
Február |
1 421 |
61 172 105 |
Március |
2 912 |
129 807 216 |
Április |
1 633 |
68 921 152 |
Május |
9 982 |
525 614 569 |
Június* |
18 000 |
1 500 000 000 |
Összesen |
35 579 |
2 359 090 579 |
*Becsült adat